Általános Szerződési feltételek

A webáruház böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a webáruház használatára és szolgáltatásaira vonatkozó szerződési feltételeket, adatkezelési elveket és annak minden pontjával egyetért! Az általános szerződési feltételeket ide kattintva letöltheti.

Vonatkozó jogszabályok

A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;

2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;

45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;

19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

Az ÁSZF hatálya, elfogadása, megváltoztatása

A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF), valamint a honlapon található további tájékoztatások határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.

Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A webáruházunkon keresztül történő vásárlással Ön elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és az ÁSZF maradéktalanul az Ön és az Eladó között létrejövő szerződés részét képezi.

A jelen ÁSZF rendelkezéseit az Eladó a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosult megváltoztatni. Kérjük, hogy az ÁSZF rendelkezéseit minden vásárlás előtt szíveskedjen elolvasni! Az ÁSZF esetleges módosítása a honlapon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a már addig létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.

Üzemeltető
Gyöngy Sándor E.V.
4251 Hajdúsámson-Martinka, Darvas u. 55.
Adószám: 68492252-1-29

A szerződés nyelve, a szerződés formája

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat az Eladó nem iktatja.

Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

A webáruház utángyártott, márkajelzés nélküli kulcsokat forgalmaz. A feltüntetett márkanevek csak a könnyebb beazonosíthatóságot szolgálják. A megjelenített termékek online és telefonon rendelhetőek meg. A házhoz-szállítás költségét nem tartalmazzák. Átvehetők postai úton.

Szállítási díjak
Szállítás díjakat ide kattintva találja.

Regisztráció
Vásárlás regisztrációval vagy regisztráció nélkül történik. A regisztráció nélküli rendelés folyamán csak egy űrlapot kell kitölteni.
Ügyeljen az adatok pontos megadására, hogy a kiszállítás zökkenőmentesen történhessen.

A megrendelés folyamata

1. A termék adatlapján rákattint a  ”Kosárba rakom” gombra. Amikor a termék belekerül a kosárba, megtekintheti annak tartalmát a webáruház jobb felső sarkán lévő “kosár” gombra kattintva.
2. A vásárlás további folytatásához kattintson a ”Vásárlás folytatása” gombra, mellyel a webáruház fő kategóriák oldalra léphet.
3. Járjon el az 1-es pontban leírtak szerint minden megvásárolni kívánt termék esetében.
4. Amikor minden óhajtott terméket elhelyezett a kosarában kattintson a jobb felső sarokban lévő “kosár” ikonra, hogy megtekinthesse annak tartalmát.  A kosárban a termékeket törölheti, mennyiségüket módosíthatja a sorban megadott beviteli mezőbe való mennyiség megadásával.
5. A kosárban található ”Tovább” gombra kattintva haladhat tovább a megrendelés folyamatában.
6. A megrendelés leadásnak utolsó lépéseként a képernyőn megjelenik a rendelés leadásának sikerességét jelentő üzenet.
7. A rendelésről a rendszer egy automatikus e-mailben tájékoztatja.
A megrendelés általában a feladás utáni napon kerül feldolgozásra. Rendszerünk a megrendelésről egy automatikus levelet küld Önnek, melyben található rendelési számra hivatkozva érdeklődhet megrendelésével kapcsolatban elérhetőségeink bármelyikén.

Elállás joga

A megrendelt termék kézhez vételétől számított tizennégy napon belül a vevőnek joga van elállni vásárlási szándékától. Ebben az esetben az értékesítő köteles a termékért kifizetett vételárat visszatéríteni a vásárlónak, legkésőbb az elállást, illetve a termék visszaszolgáltatását követő tizennégy napon belül.

A visszatérítés a szállítási költségre is vonatkozik az alábbiak szerint:
A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 23. § (3) Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.
A termék visszajuttatásának költsége a vevőt terheli. (A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete 24. § (2).)
Az elállási nyilatkozat az ide kattintva érhető el.

Elállási jog gyakorlásának menete

Amennyiben elállási jogával kíván élni, azt  e-mailben teheti meg, hivatkozva a termékre és a megrendelés azonosítójára. Elállási jogát a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül teheti meg.
Postai levél útján történő elállásnál a levél postára adásának dátumát vesszük figyelme a 14 nap beszámításakor. A levelet lehetőleg ajánlott levélként adja fel, hogy egyértelműen bizonyítható legyen a feladás dátuma.
A megrendelt terméket juttassa vissza cégünk címére. A visszaküldéssel felmerülő postai költségek a vásárlót terhelik. A terméket ne utánvéttel küldje vissza! Az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módunkban átvenni, annak visszajuttatásának költsége is vevőt terheli!

Adatkezelés

Adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.

Webszerver: tarhely.eu

Európai Bizottság által fejlesztett és üzemeltetett online vitarendezési platform->